Király Gergely

A nagymúltú MIÉnK! zenekar egyik vezetője


Gyerekkorom óta kötődöm a templomhoz, kezdetben hittanórák és táborok révén, majd a kilencvenes évek végétől a gitáros kórushoz csatlakozva is. A közel 20 éve működő generációban énekléssel, gitáros és billentyűs kísérettel, valamint a technikai dolgok lebonyolításával igyekszem színesebbé tenni a szolgálatokat. Az itt kialakult közösségnek nemcsak a margitos barátokat, de a feleségemet is köszönhetem. Nemrég feladatul kaptam az együttes vezetését, így segítve a fiatalabb nemzedéket a felkészülésben, hogy hamarosan átvehessék és folytathassák az 1975 óta fennálló énekkar hagyományait. A próbákat péntekenként este 7 órától tartjuk a pincében, melyekhez új érdeklődők is bátran csatlakozhatnak.