Az egyházi újév neve a latin adventus, eljövetel szóból származik. Kezdetét a karácsony előtti négy vasárnap határozza meg. Az egyházi naptárban a hét vasárnappal kezdődik, így advent négy hete is a négy vasárnap után következik. December 24-e az adventi idő utolsó napja. Ez még nem karácsony, de a sötétség beálltával fokozódik a várakozás, mert tudjuk, hogy ez az az éjszaka, amikor megszületik az Úr. Régebben böjti nap volt, ezért hagyományos ételünk ezen az estén a hal és a mákos guba volt. Jelenleg nincs böjti előírás, de a visszafogottság, a csend, a több ima, a lelki olvasmányok mind ajánlottak. Fontos, hogy minél előbb végezzük el szentgyónásunkat. A várakozás az éjféli misével ér véget, ahol meghalljuk az örömhírt: megszületett a Megváltó.
Az adventi hetek múlását az adventi koszorú gyertyái is jelzik: vasárnaponként egy-egy gyertyával többet gyújtunk meg. A négy gyertyából három lila és egy rózsaszín, a liturgikus színeknek megfelelően. A koszorú otthonainkba varázsolja a várakozást, a meghittséget, főképp akkor, ha a család este le tud ülni mellé egy kis időre. Ahogy megyünk bele a sötétségbe, az egyre hosszabb éjszakákba, úgy nő a fény a koszorún, végül pedig a karácsonyfa borítja fénybe a leghosszabb éjszakát.
Az advent liturgiában csendes időszak, halkabb orgonaszóval, kevesebb virágdíszítéssel, lila miseruhával és hajnali szentmisékkel, rorátékkal. A roráte mise népünk szép hagyománya, a hajnal a várakozás és a reménykedés időszaka. A korán keléshez szükség van önfegyelemre, időbeosztásunkat is alávetjük ennek. Nemcsak lelki, hanem testi is lesz így a készületünk.
