Árpád-házi Szent Margit, „Az Örök Királynak leánya”
1241 nyarán a tatár hadak elől IV. Béla a családjának és népes kíséretének a dalmáciai Klissza várában talált menedéket. A tatárok által hamarosan körülzárt várban nem sokkal ezután pestis járvány tört ki, s ennek lett áldozata két királyi gyermek is, a 6 éves Katalin és a 16 éves Margit. A járványban elhunyt két gyermek iránt érzett fájdalmat talán enyhíthette, hogy a királyné ekkor áldott állapotban volt. A születendő gyermek sorsáról a mélyen vallásos szülők még magzat korában döntöttek: ha leányuk születik, engesztelő áldozatként Istennek ajánlják fel „és az isteni szolgálatra fogják szentelni, hogy a prédikátor testvérek gondjára bízott apácákkal együtt éljen örök szüzességben.”
1242. január 27-én megszületett IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő kilencedik gyermeke, egy kislány Klisszában (ma Klis, Horvátország, a horvátok ezért tisztelik Klisszai Szent Margit néven). A királyné kérésére a kis hercegnő (szintén) a gyöngyöt jelentő Margit nevet kapta. A mongol hadak két hónap múltán elhagyták a Kárpát-medencét.
Margit mindössze négy esztendőt töltött a királyi udvarban, ahol történt, hogy „anyja kérdésére megfelelve jövendölt az ő atyja felől, Béla király felől, hogy az ausztriai herceg elleni hadban el nem vész, sőt egészségesen megtér".
A veszprémi Domonkos-rendi nővérek zárdájába, dajkája, Olimpiadész „ispánné úrnő” kísérte a gyermek Margitot, s maradt is vele örökre. A Szent Domonkos szabályait követő női kolostorok a belső, misztikus jámborság őrhelyei voltak. Jellegzetességük volt Szűz Mária bensőséges szeretete, a szenvedő Krisztus iránti odaadás és a megalkuvás nélküli vezeklő szellem, amely a szeretet önfeláldozó tetteiben, a betegek ápolásában, a krisztusi szegénységet követő életformában nyilvánult meg. Gyermekként tanulta meg a Boldogságos Szűz zsolozsmáját, s könyv nélkül mondta a nővérekkel együtt. A játékra kijelölt időben is gyakran akart imádkozni vagy társait hívta: „Ó kedves társaim, gyertek velem, menjünk be a templomba és köszöntsük a Boldogságos Szűz Máriát; ez legyen a mi játékunk, ez legyen a mi vigasztalásunk”.
1254-ben – a királyi szülők kívánságának megfelelően – a Nyulak szigetén elkészült új kolostorba költözött az apácákkal, gyóntatójával és a hűséges Olimpiadésszal. Itt tizenkét éves korában tette le a szerzetesi fogadalmat. IV. Béla két alkalommal kérlelte, lépjen ki a rendből, s az ország érdekében menjen férjhez. Mindkét alkalommal megtagadta, s emlékeztette apját, hogy születésekor ajánlották fel Istennek. Hazáját szolgálva békítette családtagjait, előbb Anna nővérét és bátyját, Istvánt, majd 1266-ban az apját békítette meg testvérével, Istvánnal, az ifjabb királlyal, akik itt kötöttek békét, s ezzel viszonylagos nyugalmat teremtettek az országban. A súlyos vezeklések, a betegek ápolása, az önként vállalt nehéz fizikai munka felőrölte a fiatal apáca egészségét és megbetegedett.
1270. január 18-án, Szent Piroska napján két hét lázas állapot után visszaadta lelkét Teremtőjének. A temetésre érkező Fülöp esztergomi érsek felemelve a halott Margit arcát takaró kendőt így szólt: „Nem kell sírnotok, mert az Örök Király lányának arcán már ott van a feltámadásának a lenyomata”.
