Dyekiss Rózsa Mária

Alpha házigazda, táborszervező

 

Dyekiss Rózsa Mária vagyok, a Szent Margit Templom önkéntese: az Alpha házigazdája, hittantábor-szervező, a Fügefa Zenekar oszlopos tagja. Az ELTE-n magyar szakon tanultam, emellett tervezőgrafikus felnőttképzést végeztem. A Szent Margit Templom és közössége évek óta különleges helyet foglal el a szívemben, nagyon várom minden héten a vasárnapi zenélést, és mindig van valami új projekt a meglévők mellett, amibe szívesen becsatlakozok, így részt vettem már több tábor - köztük a Nagytábor - szervezésében és az Alphának is évek óta szervezője vagyok. Ez különösen sokat jelent nekem, látni, ahogyan Isten megérinti a résztvevőket, nagyon hálás vagyok azért, hogy kicsit segíthetem a Szentlélek munkáját ezen keresztül.